Itt jár:

Home

Ki olvas minket?

Oldalainkat 1 vendég böngészi

Röviden:

Óvd a világot és élj egészségesen!

Két óvodásunk vett részt a fenti című rajzpályázaton.

Mindkét rajz a téli madáretetést mutatja be.

  • Kovács Abigél 5 éves.


  • Bencze Viktória 6,5 éves


  • A gyerekek munkáját ezzel az emléklappal köszönték meg:

 

 

 

Belépés



Arcivum


Zselici Vadvirág Óvoda
Köszöntő PDF Nyomtatás E-mail

"Megjött már a Mikulás"



 

 

 

 

ÓVODAI KÉMIAI BIZTONSÁGI PROGRAM


Az ÁNTSZ szervezésében indított program célja, hogy a gyerekek megismerjék azokat a jeleket és jelentéstartalmakat, amelyek a vegyszereken, tisztítószereken láthatók. Erre azért van szükség, mert nagyon sok mérgezéses gyerekbaleset történik.

A program a gyerekek gondolkodásához igazodva, játékos keretek között tanítja őket a veszélyforrások elkerülésére.

Az ősz szünet előtt társasjátékkal játszottak, november 9-én pedig "mesét" hallgattak a témában az ÁNTSZ szakemberétől, aki még egy alkalommal jön óvodánkba.

A játék és a mese, valamint a mérgező növények képei az óvodában maradtak, így a következő napokban mindkét csoportban többször foglalkozunk vele.

Gyűjtünk olyan tisztára mosott, üres flakonokat, dobozokat, amelyeken ezek a jelek láthatók (pl. gyúlékony, irritatív, mérgező, stb.).

Köszönjük hozzájárulásukat a program sikeres megvalósításához!

 

 

 

 

 

KISTÉRSÉGI VERSMONDÓ VERSENYEN VOLTUNK

2011. AUG. 27-ÉN NÉGY ÓVODÁSUNK KISTÉRSÉGI VERSMONDÓ VERSENYEN VETT RÉSZT MAGYARATÁDON.

Ferenczy Enikő 3. helyezést ért el.

Csamári Réka, Cserős Gergely és Dani Csenge eredményes szereplését emléklappal jutalmazták.

Volt óvodásunk Cserős Janka, az alsó tagozatosok kategóriájában 3. helyezett lett.

Gratulálunk a gyerekeknek és szüleiknek, akik a nagy melegben is vállalták a gyakorlást és a felkészítést!


ŐSZI ESEMÉNYEK

Mihály nap az óvodában

 

 

Rendőr nap

 

 

Bőszénfai kirándulás

 

 

Az őszi kiállítás megnyitása (Szilvi néni kézimunkáiból)

 
Aktuális információk PDF Nyomtatás E-mail

 

FARSANG IDŐPONTJA: 2012. FEBRUÁR 10.

Reggel 8 óra a simonfai kultúrházban.

Mindenkit szeretettel várunk.

 

ADVENTI VÁSÁR

 

November 18-án szülői kezdeményezésre összegyűltek az anyukák az óvodában.

Az összejövetel célja, hogy az általuk készített karácsonyi tárgyakból vásárt rendezzenek és a bevételt a gyerekekre fordítsák.

Mivel a barkácsolás időigényes, abban állapodtak meg, hogy otthon dolgoznak, és november 28-ig mindenki beküldi az elkészített tárgyakat (van aki süteményt süt és kisebb adagokban, becsomagolva küldi).

A vásár bevétele 47.000 Ft lett.

Köszönet a kezdeményezőnek a megvalósítóknak és a vásárlóknak!

 

 

 

 

TISZTASÁGI CSOMAG

Kérjük a második tisztasági csomagot beküldeni, melyben csak a következőkre van szükség:

  • 6 tekercs WC papír
  • 3 cs. 100-as papírzsebkendő

Köszönjük!

 

 

 

SZÍNHÁZ

Jelentkeztünk a Csiky Gergely Színház Pán Péter c. előadására.

Időpont: 2012. február 15. de.10 óra

Az előadásra csak a nagycsoportos gyerekeket visszük (kisebbeknek nem is való még).

Ára: 1370 Ft.

 

 

 

 

 

A 2010/2011. nevelési év utolsó szervezett programjai:


  • Június 8-án cseresznyéztünk Bencze Vikiék "hegyén".

A család édes és sós süteményekkel is megvendégelt bennünket.

Köszönjük!

Cseresznyézés

  • Június 9-én a szentbalázsi iskola meghívott bennünket a Fekete Holló Lovagrend bemutatójára.

A program délután volt, így a középső- és nagycsoportosokat vittük el.

A gyerekek kipróbálhatták a középkori fegyvereket, harci kellékeket.

Az óvodában uzsonnát is kaptak.

Köszönjük a meghívást!

  • Június 10-én kirándultunk. Almamellékről kisvasúttal mentünk át Sasrétre. Elsétáltunk az Almás forráshoz is. A gyerekek sokat szaladgáltak, mozogtak a friss levegőn.

 

Mindhárom program megvalósulásáért köszönet Simonfa, Bőszénfa és Zselicszentpál Önkormányzatának, ill. a falugondnokoknak!

 
Térkép PDF Nyomtatás E-mail



A térképhez kattints a képre!

 
Óvd a világot és élj egészségesen! PDF Nyomtatás E-mail

Két óvodásunk vett részt a fenti című rajzpályázaton.

Mindkét rajz a téli madáretetést mutatja be.

  • Kovács Abigél 5 éves.


  • Bencze Viktória 6,5 éves


  • A gyerekek munkáját ezzel az emléklappal köszönték meg: